A fogadócsaládom

Megérkeztem a fogadócsaládomhoz. Nem tudom, lesz-e internet a szobámban, vagy egyáltalán a házban. Úgyhogy lehet, hogy a kapcsolattartás nem lesz olyan egyszerű. De a bejegyzéseket megírhatom, és feltöltöm őket, amikor lesz netem.

De beszéljünk arról, ami mindenkit érdekel. A fogadócsaládomról. Tényleg léteznek? Otthon ezt a kérdést rengetegszer feltették nekem. Elmenni Szibériába egy családhoz, akikkel még sosem találkoztam, és csak az apukával beszéltem, kicsit őrültségnek, sőt akár veszélyesnek is hangozhat. És persze izgultam, voltak kétségeim, de ha erre koncentráltam, tudtam, hogy valódiak, és nem a szerveim vagy a pénzem érdekli őket. 🙂 Mármint a csalók általában pénzt akarnak kicsalni a leendő au pairtől, és nem fizetnek egy vagyont a repülőjegyéért.

Oké, szóval még mindig semmit sem tudsz a fogadócsaládomról 😛

23:30-kor érkeztem meg a szentpétervári reptérre. A fogadó apukám (Andrej) jött értem. Eleinte kicsit kényelmetlenül éreztem magam vele, de ahogy közeledtünk a hotelhez, kezdtem magabiztosabb lenni. A hotelben saját szobám volt. Andrej elment a boltba, és vett nekem pár dolgot (almát, barackot, vizet, joghurtot). A wifi jelszavát is megadta, de nem működött. Nem tudom, mi volt a gond. Gondolom, valamit másképp kellett volna csinálnom, mint általában, mert volt egy orosz nyelvű A4-es lap, ami elmagyarázta, mit kell tenni. De nem értettem, és nem vagyok túl jó a számítógépekkel. Amúgy is késő volt, úgyhogy úgy döntöttem, csak küldök egy sms-t anyukámnak, hogy tudja, még élek. 🙂

Danával és Marinával aznap nem találkoztam, mert ők már aludtak.

Másnap gondolom, izgultam, mert 5-kor keltem, vagyis kb. 4 órát aludtam. Megbeszéltük, hogy 8-kor együtt megyünk reggelizni.

Dana nagyon beszédes. Örülök neki, mert nagyon kedves és vicces. Sokat beszél hozzám. Ez jó, mert így gyakorolhatom az oroszt, viszont a legtöbb dolgot nem értem, amit mond. Nagyon gyorsan beszél. Az apukája egyszer mondta neki, hogy talán beszélhetne lassabban, mert lehet, hogy nem értem. Néha kicsit kínos, hogy fogalmam sincs, mit mond, de ez természetes, és azért vagyok itt, hogy gyakoroljak. Kár, hogy nem értek mindent, mert biztos vicces dolgokat mond. Néha elkapok pár kifejezést, és nevetek, mert iszonyú vicces. Például ebédnél az étteremben a szülei vodkát ittak. Pár perccel később nagyon nevetni kezdtek. Nem tudtuk, miért, és egymásra néztünk. Aztán a fülembe súgta: „Nem kellett volna ennyi vodkát inniuk.”

Amikor pedig megkérdeztem tőle, hogy szeret-e repülni, vagy unatkozik, hátranézett, hogy ott van-e az anyukája. Amikor látta, hogy túl messze van ahhoz, hogy hallja, azt mondta: „Ha lóghatok anyán, akkor nem unalmas.”

Az anyuka, Marina is nagyon kedves. Mosolygós arca van, és nagyon fiatalnak tűnik. Kiderült, hogy a jóga miatt nem eszik húst. Angolul még nem beszélt velem, úgyhogy vele csak oroszul beszélek. De lassan és érthetően beszél, hogy értsem.

Már megérkeztünk Barnaulba, Szibériába. Az itteni életről és a szentpétervári látogatásról később többet írok.