Szibéria

Otthon, amikor megkérdezték, hová megyek au pairnek, igyekeztem elkerülni, hogy azt mondjam, Szibériába. Csak annyit mondtam: Oroszországba. Ha tudni akarták, pontosan hová, akkor elmondtam. De szerettem volna elkerülni az emberek reakcióját. Mindig ez jön: „Megőrültél?” vagy „Meg fogsz fagyni.” Csakhogy ezek az emberek valószínűleg csak a téli Szibériáról hallottak. Utáltam ezeket a Szibériáról szóló sztereotípiákat. Őszintén szólva én sem tudtam róla sokat. A forró tengerparton napozás sosem vonzott annyira, mint a túrázás vagy a biciklizés a hegyekben. Szóval egyáltalán nem bántam, hogy kihagyom az otthoni forró nyarat. Ráadásul a fogadó apukám azt mondta, hogy a 3 hónapom alatt 10-30 fok között lesz, szóval nem mintha nem éltem volna már át ilyen időt. Anyukám egyik barátnője azt mondta neki, hogy készítsen fel arra, hogy szegénységet fogok látni. Mérges voltam, mert azt hittem, ez csak egy újabb sztereotípia, és minden ugyanolyan lesz, mint otthon. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Amikor a fogadó apukám azt mondta: „Itt nagyon rossz az utak állapota.” vagy „Néha gondjaink vannak az árammal.”, azt gondoltam: „És akkor mi van? Otthon is szarok az utak.” Ezt főleg azóta vettem észre, hogy elkezdtem vezetni. Az is előfordult már, hogy egy nagy viharban kikapcsolt a számítógép. Ebben nincs semmi szokatlan. Szibériába érkezve viszont rájöttem, hogy itt teljesen mások a körülmények. Az első benyomást már a reptérről vezető úton szereztem: az autók. Annyira régi és csúnya autók. Rengeteg szmog és bűz. Ez csak az első kultúrsokk volt. Amikor elmentünk regisztrálni (igen, Oroszországban ezt meg kell tenni, ha nem szállodában szállsz meg), többet is láttam a környékből. Utak? Nem is ezt a szót használnám. Az a helyzet, hogy nem a kátyúkkal van a baj, hanem azzal, hogy egyáltalán nincs aszfalt. A főúton van egy kevés, de az is rosszabb, mint nálunk Magyarországon a falvakban.

A regisztráció is óriási macera volt. 3 különböző postára mentünk el, de mindegyikben volt valami gond. Vagy nem volt meg a megfelelő papírjuk, vagy nem tudták, hogyan kell kitölteni a nyomtatványokat. Végül az egyikben megkaptuk a papírokat, és egy másik postán töltöttük ki. Milyen bonyolult, ugye? A fogadó apukám azt mondta, most már láthatom, mire gondolt, amikor azt mondta, hogy Oroszországban semmi sem úgy működik, ahogy kellene. Hogy itt még az egyszerű dolgok is nagyon bonyolultak tudnak lenni. Szentpéterváron azt mondta nekem, hogy nem szeret orosz lenni, mert ez az egész világon rengeteg problémát okoz neki. Ha lenne pénze, Thaiföldre költözne. Az a terve, hogy ott megy nyugdíjba. Már 2 nap után megértettem, miért. Esett az eső, és nem volt áram. Nem is volt olyan nagy vihar, de lehetetlenné tette, hogy felkapcsoljuk a villanyt vagy tévét nézzünk. El tudom képzelni, hogy hosszú távon ez nagyon frusztráló.

Az internet is nagyon ritka. Valakinek nagyon hálás lehetek, mert úgy tűnik, ebben nekem nagy szerencsém van. (lekopogom) A házban egyáltalán nincs internet. A fogadó apukám azt mondta, néha használhatom az internetet az irodájában. De az autóval kb. 10 perc. Szóval amikor rájöttem, hogy a szobámban van wifi, nagyon megkönnyebbültem. „Ott az otthon, ahol a wifi automatikusan csatlakozik.” Tudom, hogy függő vagyok, de nélküle nagyon nehéz dolgom lett volna. Csak annyira hozzászoktam már, hogy el sem tudom képzelni nélküle az életemet. Nyugtassatok meg, hogy nem csak én vagyok így! 😀 Kiderült, hogy az egyik szomszédnak van wifije, és nincs rajta jelszó. A fogadó apukám először el sem hitte, és azt gondolta, hogy ez pénzbe fog nekem kerülni. De ez teljesen lehetetlen. Szóval szerintem ez egy csoda. 😀 Azért is, mert csak a szobámban, az íróasztalomnál működik. 2 méterre az asztalomtól már nem megy. Kiderült, hogy itt másfajta falat használtak. Hála istennek. 😀

A vécéhelyzetről pedig már írtam nektek.
Itt a legtöbb ember nagyon szegény . Dana barátnője egy nagyon régi biciklivel jött át. Otthon ilyet már nem is látni.

A fogadócsaládom szerint ők nem gazdagok, hanem középosztálybeliek. A ház nagyon szép, így alig érzékelek valamit azokból a kellemetlenségekből, amelyeket a helyiek nap mint nap átélnek. Attól eltekintve, hogy az internet nagyon lassú, és néha egyáltalán nem működik, nagyon megkönnyebbültem, hogy van. Még ha nem is olyan jó.

Sosem gondoltam volna, hogy azt fogom mondani, Magyarország fejlett, de Oroszország ezen részéhez képest tényleg az. Panaszkodunk az utakra és a szolgáltatásokra. Pedig az igazság az, hogy nem is olyan rossz a helyzet.

Örülök, hogy itt, Szibériában lehetek au pair, mert így legalább ezt is láthatom. Nagyon érdekes nekem. Minden nap látok valami újat. Jobban meg fogom becsülni, amim otthon van. Másrészt viszont már várom az amerikai tartózkodásomat, ahol tudom, hogy minden pont az ellenkezője lesz. 😉

Hamarosan jönnek a további képek.