Wave Rock

Megéri 350 km-t autózni csak azért, hogy megnézz egy sziklát? Valljuk be, a turisták ezt csinálják. Korán indulunk, és nagy erőfeszítéseket teszünk, csak hogy lássunk valamit, ami híres, és valamennyire szép is. A Wave Rock kb. 350 km-re van Perth-től, ami egy napra legalább 8 óra vezetést jelent, csak hogy nagyjából 20 percet töltsünk az úti célnál. Mindannyian csináljuk.

Őszintén szólva otthonról nem utaznék ennyit, hogy megnézzem. De nem vagyok otthon. Ausztráliában vagyok. Muszáj felfedeznem, látnom, megtapasztalnom…. A Wave Rocknak van nálam egy története. Emlékszem, pár éve láttam róla egy posztot a 9gagen. Tetszett a kép, úgyhogy rágugliztam, hol van. Nyugat-Ausztrália. Egyszerűen tudomásul vettem, hogy soha életemben nem fogom látni, hiszen hogy a csudába kerülnék én Nyugat-Ausztráliába? De itt vagyok. Az élet tele van meglepetésekkel.

Ezen kívül a Wave Rock meglátogatásának van egy másik története is. Maga a kaland, és a tanulság, hogy soha ne hagyatkozz másokra. (vagy a franciákra, ahogy a fogadó apukám mondaná) Mert amióta úton vagyok, ez volt a második alkalom, hogy nagyon felhúztam magam, és úgy éreztem, kicsúsznak a dolgok a kezemből. (Az első az volt, amikor egy napra ott ragadtam a barnauli repülőtéren, mert ők úgy gondolták, hogy egy 15 órás késés elfogadható.)
Szóval mi is történt pontosan? Csak apróságok halmozódtak egymásra.. Kezdjük azzal, hogy a lány, akinek a kocsijával kellett volna értünk jönnie, 5 perccel a megbeszélt időpont után felhívott minket, hogy nem kaphatja meg az autót, mert hétvége van, és a fogadó szülei nem engedik. Bravó… mintha nem kérdezhette volna meg őket korábban?! Mondjuk mielőtt megígérte 3 másik lánynak, hogy elviszi őket. Mindegy, nincs értelme felhúzni magunkat. Ki kell találnunk, hogyan jutunk el az autókölcsönzőhöz. Sophie a biciklijével tekert a vasútállomás felé, én pedig mezítláb futottam mellette. Nevetségesen néztem ki. Mindegy, Sophie útközben elmondta, hogy 20 percet kell várnunk a vonatra, aztán még 30 percet gyalogolni az állomástól a kölcsönzőig. Itt elfogyott a türelmem, és elkértem a kölcsönző címét. A Google Maps és a mobilnet a legjobb barátom, úgyhogy egy másodperc alatt rájöttem, hogy busszal is mehetünk. Szuper. Sophie lelakatolta a biciklijét a falhoz, és abban a pillanatban tudtam, hogy a nap végére nem lesz meg. (az emberek lopnak, mindegy, melyik országban vagy)

Végre minden rendben, gondolnám. De nem. Mert a lány, akinek értünk kellett volna jönnie, nemcsak arra volt képtelen, hogy feltegyen egy egyszerű kérdést a szülőknek, de azzal is gondja volt, hogy eljusson a házuktól a kölcsönzőig. Végig kellett vezetnünk, hogyan jusson oda, és végül ugyanazzal a busszal jött, mint mi, csak egy órával később.

Nem számít, odaérünk a kölcsönzőhöz, és 11 dollárért átírjuk a leadás helyét a belvárosra. Zene be, és indulhatunk – 2 órával később, mint eredetileg terveztük-

Az első megálló York volt, ami egy történelmi kisváros. Kb. 10 percet töltöttünk ott az épületek nézegetésével, aztán folytattuk az utunkat.

A Hippo's Yawnnál ingyenes parkoló van, ez egy másik érdekes sziklaformáció, amit érdemes megnézni, ha már a környéken vagy. Innen könnyű, 5 perces séta az eredeti úti célunkig. „Szörföztünk” ezen a csodás sziklaformáción, és rengeteg képet csináltunk. Nagyon menő volt, milyen magas. (15m) Aztán visszamentünk a kocsihoz, hogy induljunk a következő megállóhoz, a Mulka's Cave-hez. Én nem voltam tőle annyira lelkes, mint Sophie. Őt lenyűgözték a kéznyomok. Azt mondta, már azelőtt álmodott róluk, hogy Ausztráliába jött. Mindig érdekes látni, mennyire különbözőek vagyunk, és mennyire más dolgok tudnak lelkesíteni minket.

Hosszú út állt előttünk, úgyhogy úgy döntöttünk, hazaindulunk. 22:10-kor értünk a kölcsönzőhöz. Zárva volt, és nem tudtuk, mit kezdjünk az autóval. A francia au pair gondolkodás nélkül bedobta volna a kulcsot a kapun belülre, de megállítottuk. Én ellene voltam, de a többi lány támogatta az ötletet. Őszintén szólva csak haza akartam érni, és úgy gondoltam, nekem semmi közöm az autóhoz, hiszen nem az én nevemen volt. Úgyhogy végül otthagytuk, a kulcsot pedig a kapun belül.

Elég mérges voltam rájuk. Szuperlassan sétáltak a vasútállomás felé, én meg vagy 10 méterrel előttük mentem. Nagyon el akartam érni a vonatot. Pár perc után már nem érdekelt, és elköszöntem tőlük. Végül a fogadó apukám jött értem este 11 körül, mert felhívott, hogy hol vagyok. Nagyon kedves volt tőle, hogy hazavitt. Nagy szerencsém van velük.

Mindent egybevetve jó nap volt. Ha te is nekivágsz ennek az egynapos kirándulásnak, tervezd meg jobban, és ne hagyatkozz másokra.
Ne felejts el rovarriasztót vinni. Szükséged lesz rá.

Tetszett a bejegyzés? Miért ne tűznéd ki a Pinterestre?