Életre kelnek az orosz sztereotípiák

Ha egy szóval kellene leírnom a hétvégémet, azt mondanám: orosz. El sem tudok képzelni ennél oroszabb időtöltést. Az összes Oroszországgal kapcsolatos sztereotípiát, mondj bármit, megtapasztaltam ezen a 2 napon. Lovagoltunk, ittunk a patakból, az erdőbe jártunk vécére, a csillagos ég alatt aludtunk, és persze vodkáztunk.

Kora reggel indultunk el – nem olyan korán, mint terveztük, de komolyan, létezik olyan család, amelyik tényleg akkor indul el, amikor előre megbeszélték? Tudom, hogy az én családom nem ilyen, és a fogadócsaládom sem.

A következő 6 órát az életemért aggódva töltöttem, mert az oroszok őrülten vezetnek, és a fogadó apukám sem kivétel. Mindig valaki előz, mert csak egy sáv van. Próbálj csak panaszkodni a magyar utakra, várj, amíg Oroszországba nem jössz! Itt az emberek számára teljesen normális 150 km/h-val száguldani egy kátyúkkal teli úton.

Miután találkoztunk néhány rokonnal, elindultunk felfelé a hegyre. A fogadó apukám naivan elkérte a címet, hogy beírja a GPS-be. A válasz egy hosszú nevetés volt, aztán Ványa (a nagybácsi) elmagyarázta, hogy ott, ahová megyünk, nincsenek címek, csak nagyjából 4 ház van.

Hamarosan megérkeztünk, egy rázós út után fel az Altaj-hegységbe. Szibéria. A természet gyönyörű volt. A „falu” kevésbé. Gyerekek olyan öreg biciklikkel, hogy Magyarországon még ellopni sem lopná el őket senki. Mezítláb és póló nélkül voltak, miközben én a pulóveremben is fagyoskodtam. Lovak és kutyák sétálgattak mindenfelé.

Vártunk néhány percet, amíg még néhány rokon csatlakozott a csapatunkhoz. Nagyjából egy másodperc alatt rájöttem, hogy egyikük nagyon részeg. Ő lett a hétvége további részének bohóca, akin mindenki szórakozott.
Kiderült, hogy még nem értünk a végső úti célunkhoz. Elég kezdetleges, gondoltam. Na, ez csak fokozódott. Olyan helyre tartottunk, ahová autóval nem lehetett eljutni. Minden cuccunkat speciális zsákokba tettük, amiket a lovak vittek a hátukon, velünk együtt. Bizony. Életemben először ültem lovon. Adtak egy rövid gyorstalpalót, mit kell csinálnom. Mindent elmondtak, kivéve azt, hogyan állítsam meg a lovat. Már láttam magam, ahogy a lovammal együtt lezuhanok a szakadékba. Hamar rájöttem azonban, hogy nagyon okos állatok. A ló egyszerűen követte az előtte haladót, így nem sok dolgom volt azon kívül, hogy ülök a hátán, és élvezem a kilátást. Az út patakokon, erdőkön és mezőkön át vezetett.

Hamarosan észrevettem egy kis kunyhót, és azt gondoltam magamban: „Istenem, csak ez ne a végső úti célunk legyen.” Persze hogy az volt. Mit mondhatnék, erre nem voltam felkészülve. Mindannyian olvastátok a biciklitúrás bejegyzésemet (ha nem, hol voltál eddig?), és tudjátok, hogy nem vagyok az az 5 csillagos szállodát igénylő lány. Szeretem a természetet és a kalandot, de abban a pillanatban, amikor megláttam azt a kunyhót, egyszerűen valami civilizáltabbra vágytam. Ez a gondolat gyorsan elillant, és elszórakoztatott a környezet. Mulatságosnak találtam, hogy sok orosz számára teljesen normális, hogy egy hétre idejönnek pihenni. Igen, ezt ők pihenésnek hívják. 😀 De miről is beszélek pontosan? Nincs fürdőszoba, ami azt jelenti, hogy nincs vécé! Ja, bocs, volt egy úgynevezett „vécé” egy fa mögött. Egy lyuk volt a földben. A konyhánk a patak volt, ahol vizet ihattunk, vagy elmoshattuk a százéves, koszos tányérjainkat. Megdöbbentél? Van még. Nincs áram!

Igen, normál esetben egy órát sem bírok ki anélkül, hogy ne nézném meg a mobilomat, ne tévéznék vagy ne interneteznék. Ezen a 2 napon viszont eszembe sem jutottak ezek a dolgok. Az isten háta mögött voltam, és élveztem, hogy ilyen közel lehetek a természethez.

Tényleg nem sok mindent lehetett csinálni azon kívül, hogy vodkáztunk és beszélgettünk egymással. A legtöbb gyerek unatkozna egy ilyen helyen. Dana nem! Ő a legnagyobb állatbarát, akivel valaha találkoztam, és egész nap élvezte, hogy etetheti és simogathatja a lovakat és a kutyákat. Még egyedül is megpróbált lovagolni Shamanon.

Jó élmény volt frissen kaszált szénán aludni. Nem fáztam, mert nagyon jók voltak a hálózsákok. Elég kényelmes volt, de nem sokat aludtam, mert a részeg nagybácsi egész éjjel kiabált a kutyákkal, a ló nyakában pedig egy csengő lógott, hogy ne tudjon elszökni.

Másnap dél körül indultunk el. Dana sírt az autóban, mert annyira szomorú volt, hogy el kellett búcsúznia a lovaktól. Nagyon édes és különleges kislány. Az út gyönyörű volt a hegy és a folyó mentén, de nem bírtam sokáig nyitva tartani a szemem, és elaludtam.

Sok szép hétvégém volt itt, de ez az élmény volt a legkülönlegesebb. Szibéria egy alábecsült hely Oroszországban. Szívesen láttam volna medvéket is, hogy még emlékezetesebb legyen, bár az egyik rokon figyelmeztetett, hogy ne kívánjak ilyet, mert itt sok a medve, és jobb nem találkozni velük, mert megeszik az embert. Mindenesetre nagyon jó hétvége volt, és mindenkinek kívánom, hogy egyszer átéljen valami hasonlót. Biztosan sosem fogom elfelejteni.